Az utóbbi hetekben tele volt a sajtó a biztonsági őrök által elkövetett atrocitásokkal. Ahogy ezeket olvastam, úgy jutott eszembe, hogy egyáltalán semmit nem tudok arról, hogy mit tehetnek meg velem. Kicsit utánanéztem a témának, ennek az eredményét olvashatjátok alább.

Írta: Győrbíró Dávid

A személy- és vagyonőrökről (és egyébként még a magánnyomozókról) a 2005. évi CXXXIII. törvény rendelkezik. Négy csoportra lehet őket osztani: testőrök, magán- és közterületek őrzői és pénzszállítók. Közterületnek számít, tulajdonosától függetlenül minden olyan hely, amit korlátozás nélkül mindenki használhat. Közülük legfőképp a nyilvános helyeken dolgozókkal fogok foglalkozni.

Szekusként dolgozhat minden büntetlen előéletű, szakképesítéssel és középiskolai végzettséggel rendelkező felnőtt. Az erről szóló igazolványt a rendőrség állítja ki. Tevékenységüket egy szakmai kamara ellenőrzi, ha valami kihágást követnek el, akkor ezt értelemszerűen elveszik. Sok szórakozóhelyen sajnos nem ilyen személyzettel dolgoznak, az ő ellenőrzésük bajosabb.

Zárt területek őrzésénél kötelező a formaruha is, amin fel van tüntetve az őrző-védő cég neve. Ez nem hasonlíthat más fegyveres szervezetek egyenruhájához. A fentebb említett feketén dolgozó őröket így szinte egyből ki lehet szúrni. A lényeg az, hogy egyből felismerhesd, hogy kivel van dolgod. Amíg ez nem teljesül, addig nem vagy köteles őt biztonságinak tekinteni. Persze amíg ő egy két méteres mázsás kopasz, addig nincs más választásod.

(fotó:Hír24)

És mit tehetnek? A bolti őr ki- és belépéskor átvizsgálhatja a csomagokat, de csak azokat. A személyiségi jogainkat nem sérthetik: a motozáshoz például nincsen joguk. Egy rendezvény biztosításánál ugyanezek a szabályok érvényesek, azzal a kivétellel, hogy a kilépők nem ellenőrizhetőek. Igazoltathatnak is, azonban ha ezt magadtól nem teszed meg, akkor már rendőrre van szüksége. A motozás itt is kizárt; kizárólag fémtárgyakat észlelő eszközzel ellenőrizhetik a testünket. Szórakozóhelyeken ilyennel még nem találkoztam, ugyanakkor nem egyszer tapogattak végig. Efelett mondjuk szemet tudok hunyni, én sem szeretném, ha valaki késsel jönne be. A rendetlenkedőket kitilthatják, ha pedig már benn vannak, akkor felszólíthatják őket távozásra, szükség esetén ki is vezethetik őket. Ezzel kapcsolatban is sok panasz éri az őröket. Sokszor történik meg fiatalokkal (legfőképp fiúkkal), hogy látszólag ok nélkül nem engedik be őket. Az indok általában az, hogy túl sokan vannak a srácok. Egy tíz fős fiútársaság még a jó kondiban lévő őröknek is okozhat problémákat. Ha bűncselekményt észlel, a biztonsági megakadályozhatja azt és lefoghatja a bűnöst, azonban rögtön a rendőröknek kell átadni a törvényszegőt. Feleslegesen egy percig sem tarthatja fogva. Az intézkedésnél egy elvet kell szem előtt tartaniuk: arányos mérvű kényszerítő testi erő alkalmazása. Ha a Blahán indokolatlanul megvernek a Mekiben, akkor az szinte bizonyosan nem felel meg ennek. A jogszabályok és egyéb biztonsági előírások betartásával a biztonsági őr gázsprayt, gumibotot, kiképzett őrkutyát, esetleg lőfegyvert is tarthat magánál, ezeket viszont csak jogos védelem és végszükség esetén alkalmazhatja. Akkor számít valami jogosnak, ha a védelem által okozott kár nem haladja meg azt, amit a támadás okozott volna.

Ha jogtalanság ér, ne habozz! Feljelentést lehet tenni a rendőrségnek, ők a gyanúsított ellen úgy fognak eljárást indítani, mint egy civil ellen. Pláne, ha nincs is igazolványa. Bizonyíték hiányában azonban itt sajnos sokat nem tudnak tenni. Ebben az esetben talán érdemes a tulajdonoshoz menni, ők talán törődnek azzal, ha sok panaszt hallanak a biztonsági szolgálatra. Ne feledjük azonban, hogy annak ellenére, hogy a biztonságiakkal sok a gond, azért néha mégis megnyugvást okoznak, kinn tartják a lumpen elemeket.

„ Mások megértésének titka önmagunk megértésében rejlik.”

Sokszor úgy érezzük, hogy egyes emberek nem képesek megérteni minket, tőlünk szokatlan módon viselkednek és reagálnak különböző szituációkra. Sokan nehezen fogadják el, hogy ők is tévedhetnek. Tényleg igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást? Florence Littauer – Személyiségünk rejtett tartalékai című műve rávilágít arra, hogy mindenki páratlan és különleges, csak a vérmérsékletüktől függően viselkedik.

Írta: Fanni

Elsőként leszögezhetjük, hogy minden embernek vannak erősségei és gyengéi, csak nem mindegy, hogy mennyire hasznosítjuk vagy korlátozzuk őket. Megállapítható, hogy vérmérsékleteinknél fogva négy személyiségtípusba lehet besorolni minket. A derűs, spontán, életvidám a népszerű szangvinikus; az elgondolkodó, hűséges, állhatatos a tökéletes melankolikus; a kalandvágyó, megnyerő és megbízható az erőteljes kolerikus és a barátságos, türelmes, megelégedett pedig a békés flegmatikus. Egy önvizsgáló teszt alapján könnyen megtudhatjuk, melyik személyiségtípusba tartozunk. A legtöbb emberben van egy domináns, és emellett egy másik meghatározó típus.

A népszerű szangvinikus ember dinamikus, energikus és nyitott személyiség. Érzelmei nagyon hamar változhatnak, igazi hangulatingadozó, lehet, hogy egyik pillanatban még dühöngött, majd a következő pillanatban vidáman megy tovább az úton, mintha semmi sem történt volna. Hamar elunja magát, ha nem kap elég ingert, ezért nem elég kitartó.

A tökéletes melankolikus ember pesszimista, zárkózott, befelé forduló típus. Előbb megfigyeli a környezetét, információt gyűjt és csak a számára fontosakat tartja meg belőle. Elmélyült, alapos, precíz a gondolkodása, nem szokása felszínes munkát végezni. Kreativitása és mély érzései folytán vonzódik a művészethez, zenéhez, irodalomhoz.

Az erőteljes kolerikus ember dinamikus, optimista és sikerorientált ember. Számára a megoldandó feladatok az érdekesek, ezért kevésbé igényli a társaságot.Kitartásával, akaraterejével, határozottságával és jó szervezőkészségével rendszerint el is éri a céljait. Képes gyorsan jó döntéseket hozni, mert hamar átlátja a kialakult helyzetet.

A békés flegmatikus nyugodt és békeszerető ember, aki a környezetből érkező hatásokra lassan reagál. Elfogadja az aktuális helyzetet, és megelégszik sorsával, nehogy változtatni kelljen rajta. Kerüli a konfliktusokat. Kiegyensúlyozó szerepet tölt be a személyiségtípusok között.

Mielőtt elolvastam volna ezt a könyvet, vagy legalább minimálisan is tisztában lettem volna a személyiségtípusok létezéséről, a testvérem rám vágta egyből, hogy én flegmatikus vagyok. Először sértésnek vettem, hiszen nem vagyok én flegma! Aztán beleástam magam egy kicsit a témába és rájöttem, hogy semmi köze nincs ennek a flegmasághoz. Természetemből adódóan alkalmazkodó típus vagyok, sokszor döntésképtelen, nyugodt - hisz nem hiába emlegetik anyáék boldogan, hogy én sosem ordítoztam úgy kiskoromban. A másik oldalról viszont szangvinikus tulajdonságok is megbújnak bennem, mert szeretek beszélgetni, hosszan kifejteni egy témát, gyakran elfelejtek dolgokat és képes vagyok bárhol eltévedni. Sosem tudtam szembeszállni a szüleim vagy a testvéreim akaratával, mert egyedüli flegmatikusként a családban inkább beletörődtem és alkalmazkodtam a helyzetekhez. Ez persze azt is jelentette, hogy sok konfliktusból maradtam ki, és kiegyensúlyozó „szerepem” miatt gyakran én békítettem ki a családot.

Gyakran hallható a népszerű mondás, miszerint az ellentétek vonzzák egymást. Az egyes emberek erősségeit tekintve hatalmas érték, ha az ellentétek egymással társulnak. Az egyik fél pozitívumai kitöltik a másik hiányosságai által hagyott űrt, örülhetünk a különbözőségnek, és nem kell tovább azon igyekeznünk, hogyan változtassuk meg egymást. Hiszen a legtöbb pár azon „ügyködik”, hogyan változtassa meg a másikat, a saját személyiségére átformálva. Érdemes végiggondolni a kapcsolatainkat - legyen szó barátokról, családtagokról vagy párkapcsolatról - és ez rengeteg helyzetet, tettet megmagyaráz. Mindannyian mások vagyunk, és pont ettől vagyunk olyan különlegesek. Megtudhatjuk, melyek az erősségeink, és hogyan fokozhatnánk őket, míg felismernénk a gyengéinket, hogy miként is győzhetnénk le azokat. Vannak emberek, akik képtelenek elfogadni és belátni rossz tulajdonságaikat, inkább a másik emberre hárítják azokat. A legtöbb konfliktus ebből adódik. Ezért először az önismeret elsajátítása a legfontosabb, majd ezután jöhet kapcsolataink ápolása és átértékelése.

Ha felkeltett benned ez a kis bevezető bármi kíváncsiságot, érdeklődést, mindenképp olvasd el Florence Littauer - Személyiségünk rejtett tartalék című könyvét, mert a személyes tapasztalatokon és történeteken keresztül tényleges rálátást nyit és megoldást talál sok megválaszolatlan kérdésedre. Hogy kinek ajánlanám? Mindenkinek, aki nem szeretne a társadalomból kitaszítottként élni a civilizációtól messze, magányosan.

„Tetszik ez a póló. Olcsó is, megveszem.” – nem töprengek sokáig a ruhaüzletben. A tömeggyártás felszippantotta a világot és nem érdekel honnan jött, ami egykor csak egy darab anyag volt. Már nincs időm elolvasni a címkébe rejtett regényt, mielőtt kivágom póló oldalából. Pedig története van: itthon csak három szó, máshol egy egész élet. Származási hely: Kambodzsa.

Írta: Luca

A sweatshop, (izzasztóműhely) azoknak a harmadik világ országaiban működő varrodáknak az elnevezése, ahol napi 10-12 órában, testi fenyítést alkalmazva dolgoztatnak nőket és sok esetben gyerekeket is. Szinte minden nagy textilipari brandnél ma már úgy járnak el, hogy a design megtervezése, a tesztelés és a marketing marad a fejlett tulajdonosi országokban, míg a termékeket a fejlődő országokban varrják. A fejlett országok kereskedői és a nagy márkaneveket jelentő cégek ezáltal úgy jutnak hatalmas profithoz, hogy kizsákmányolják a harmadik világbeli munkásokat, mert a legtöbben egy nap hat dollárt sem keresnek meg. A ruhaipari óriások pedig évtizedek óta csak hitegetnek mindenkit: a munkásoknak ígérik, hogy bérük egyszer eléri majd a létminimumot, de előbb ki kell dolgozni ennek hátterét, hogy közben a cégeket se érje veszteség.

Bangladesben is – a második legnagyobb ruhaexportőr országban – felkelések törtek ki 2014-ben, hogy a körülbelül 8300 forintnak megfelelő havi fizetésüket 100 dollárra emeljék. Ilyen „bérek” és körülmények mellett, a munkavédelem legcsekélyebb formájára sem lehet számítani. Tehát amellett, hogy sokan éhen halnak, több százan gyártüzeknek esnek áldozatul; a vészkijáratok hiányának, eltorlaszolásának, az ablakok berácsozásának következtében.

Eközben Európában a cégek biztosítják a vásárlókat arról, hogy ruháik etikus módon készülnek, aggodalomra semmi ok, minden tőlük telhetőt elkövetnek a munkások jólétéért. A valóság mindenközben az, hogy a létminimum alatt élők a mindennapos túlórázások miatt kimerültek, nem jutnak elég élelemhez, egészségügyi ellátáshoz, nem védi őket szociális háló, nem járathatják iskolába gyerekeiket, nyomorúságos körülmények között élnek. Alultáplált asszonyok Banglades gyáraiban, tömeges ájulások a kambodzsai ruhaüzemekben, tüntetések Ázsia-szerte – ám a hírek csak néha jutnak el a nyugati vásárlókhoz.

De nem csak az olcsó munkaerő teszi vonzó célponttá Kambodzsát, Bangladest vagy Indiát, hanem a kedvező vámszabályozások is. A gazdaságilag legelmaradottabb országokra érvényes EU-s szabályozás, az Everything but arms (EBA) lényegében – a fegyverek kivételével – minden fejletlen országból jövő import termékre vámmentességet ad. Az Unió így kívánja támogatni a visszamaradott világok exportját, fellendítve gazdaságukat.

Még a magyar tulajdonú Fundango is úgy tud csak fennmaradni, hogy gyártásukat Indiába, Pakisztánba és egyéb országokba helyezték ki. Bár a személyes látogatáskor természetesen módjuk van ellenőrizni, hogy milyen biztonsági feltételek mellett gyártanak, de vajmi kevés lehetőségük van beleszólni a dolgok menetébe, mert a többi világmárkához képest kis volumenben gyártatnak. Már az is komoly tárgyalás eredménye, hogy egyáltalán beindítsák a gyártósorokat.

A harmadik világbeli problémák mérséklésére hozták létre a méltányos kereskedelmet (fair trade), amely nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a harmadik világbeli munkás megkapja az őt megillető pénzt a munkájáért.

Ezt a tényt bolygatta az idén felfedezett norvég valóságshow is, melyben divatbloggerek utaznak Kambodzsába, hogy megnézzék, a ruháik milyen körülmények között készülnek. Az ötrészes sorozat tabuk nélkül mutatja be az országot; hogy miként dolgoznak a sweatshopokban, az emberek életkörülményeit és hogy a helyiek tudják: a helyzetük teljesen reménytelen.

Az egyik legemlékezetesebb jelenetben a házigazdájukat, Soktyt kísérték el egy phnompeni Mango üzletbe, ahol az országban elkészített ruhákat is árulnak. A lány teljes természetességgel beszél arról, hogy évente maximum kétszer engedheti meg magának, hogy új ruhákat vegyen, általában 2-2 dollárért. A boltban kinézett, Kambodzsában készített póló ára pedig 35 dollár volt, ez több mint amennyit Sokty lakbérre költ egy hónapban.

Emellett kampányként funkcionált Jonah Peretti – a Buzzfeed és a The Huffington Post egyik alapító atyjának – fricskája is még 2001-ben, amikor a Nike meghirdette azt az akciót, amiben a felhasználók saját sportcipőjüket tervezhetik meg. A marketing akció megtervezői nem gondolták, hogy egy nap egy „sweatshop” feliratú design kerül a céghez, amely a cipők elkészítésének módjára utal. Természetesen nem voltak hajlandóak legyártani, ennek következtében csak még nagyobb hírverést kapott a dolog.

A textilipari gyártás aggályos jelenségei ellen magyar civilek is fellépnek, hiszen a nagy gyártók termékei nálunk is kaphatók. Tiltakoztak már az ázsiai "izzasztóműhelyek" embertelen körülményei ellen úgy, hogy egy-egy varrógép mellett fehérmaszkos önkéntesek pólókat varrtak. A Védegylet pedig több mint 1200 „piros lapot” gyűjtött össze egy világméretű tiltakozó akció keretében, ami azért robbant ki, mert a FIFA (a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség) logójával ellátott focilabdákat is pakisztáni gyerekek varrták.