Bár nálunk egyáltalán nincs kultúrája a baseballnak, Amerikában a kedvenc sportok között említik, és több fanatikusa van egy-egy csapatnak, mint itthon a Fradinak. A szurkolók annyira a szívükön hordják kedvenc gárdájukat, hogy szinte ölni is képesek lennének miattuk. Rajongóként bármit vagy bárkit be tudnak állítani a sikertelenség szimbólumának és egy életen át mocskolódnak azzal a dologgal. Azonban van, amikor ez a fanatizmus túlzásba megy, és könnyen lehet, hogy valaki életét követeli meg a folyamatos hibáztatás. Ez Steve Bartman története, aki nem csak a baseball legnagyobb bűnbakja lett, hanem talán az egész sportvilágé.

Írta: SteinKrisz

A Chicago Cubs utoljára 1908-ban nyert World Series-t, ez a baseball Super Bowl-ja, így el lehet képzelni, hogy mennyire vágynak a szurkolók egy újabb bajnoki címre.  Az 1900-as évek közepéig nem is nagyon jutott a dobogó közelébe a Cubs, egészen 1945-ig, mikor bejutottak a World Seriesbe, amit a Detroit ellen játszottak. A baseballban is az a szokás, hogy a döntő négy nyertes meccs után ér véget, tehát maximum hét meccset játszik döntő cím alatt a két csapat. A Chicago 2-1-re vezette a párharcot, mikor a negyedik meccsen a Cubs biztonsági szolgálata úgy döntött, hogy kiküld két vendéget a lelátóról, mivel azok zavarták a többi néző nyugalmát. Az egyik Billy Sianis volt, aki két jegyet is vett. Egyet magának, egyet pedig az kecskéjének, akiről úgy gondolta, hogy megérdemel egy saját helyet a Cubs stadionjában. Miután a biztonságiak eltávolították Billyt és a kecskét a helyszínről, a férfi átkot szórt a baseball csapatra, miszerint hatvan évig nem fognak bajnokságot nyerni.

Az átok valósnak bizonyult, hiszen azóta sem jutott a Cubs a döntő közelébe, azonban 2003-ban úgy tűnt, másként lesz. A Chicago megnyerte a divízióját, melynek köszönhetően az elődöntőbe jutott a Florida Marlins csapata ellen. Itt is a szokásos négy meccset nyerő csapat jut tovább. Habár a Cubs az első játszmát elvesztette, a következő hármat zsinórban hozta, így csak egy győzelemre voltak a World Seriestől. Az ötödik meccset elég szerencsétlenül vesztették el, másnap hazai pályán harcolhatták ki a továbbjutást. Azonban a hatodik meccs sem úgy alakult, ahogy tervezték. A csapat sem játszott túl jól, illetve egy sportot meghatározó esemény is megtörtént itt. A Florida ütője, Luis Castillo magasat ütött, ami a közvetlenül a nézőteret elválasztó fal felé közeledett. Moisés Alou, a Cubs elkapója futott is, hogy a markába pottyanjon a labda. Azonban a játékszer közvetlenül a szurkolók előtt haladt el (ráadásul Cubs szurkolók előtt), akik szintén meg akarták kaparintani a golyót. A felugró tömegben volt Steve Bartman is, helyi lakos és ős-Cubs drukker. Ő ért bele utoljára a labdába, ami végül nem az övé lett, hanem a két székkel mögötte ülő férfié. Alou persze szentségelt és dühöngött, ahogy a szurkolók többsége is, ők azonban csak azért, mert érvényes ütésnek számított, így vissza is hozta magát a meccsbe a Marlins csapata. A mérkőzést közvetítő csatornák egyre többször ismételték az esetet és mutatták Bartman arcát, aki az incidens után meghúzta magát és csak meredt maga elé.

 Akik a stadion előtt nézték kistévén a meccset, ők látták, hogy ki okozta mindezt, látták Bartman arcát, és adták tovább a drótot, hogy kit kell megdobálni a nézőtéren. A közönség persze egyre inkább többet foglalkozott a bűnbak kiáltásával, mint azzal, ami a pályán történt. Steve Bartmant megdobálták pereccel, leöntötték sörrel, pokolba kívánták az egész családjával együtt, miközben ő csak ült ott és meredt maga elé. Az eset után nem sokkal, mikor már másik szektorból jöttek savazni őt, a biztonsági szolgálat úgy döntött, kiviszik őt a nézőtérről, nehogy rendbontásba fulladjon az egész. Nem lehet leírni, ahogy próbálják kivinni őt, miközben a tömeg egy emberként zúdítja rá az utálatot. A biztonságiak szerint a tömeg szó szerint ki akarta végezni Bartmant, így jobbnak látták, ha hazaviszik. 

Másnap az újságok tele voltak Bartmannel, mindenhol ő volt a téma. A háza elé rendőröket állítottak, nehogy baja essen. Elvileg több ezer halálos fenyegetést kapott, de a hírcsatornák is őt keresték állandóan, hátha ad egy interjút. Addig fajult a Bartman iránti gyűlölet, hogy minden hitelkártyáját be kellett fagyasztania, hogy ne találják meg. Az eset után Bartman kiadott egy nyilatkozatott, melyben az áll:

„Csak néhány szó tudja leírni, milyen borzasztóan éreztem magam, min mentem keresztül az elmúlt 24 órában. Cubs szurkoló voltam egész életemben, és teljesen átérzem a kapcsolatot a tettem és a végeredmény között. Moisés Alou, Chicago Cubs szervezet, Ron Santo, Earnie Banks és minden Cub szurkoló: az összetört Cub szívem mélyéből őszintén sajnálom!”

Az incidens 12 éve történt, de még ma is érezteti hatását. Steve Bartman azóta is Chicagoban él és dolgozik. Többször próbálták megkeresni interjúval, nagyobb összegeket ajánlva, mint Magyarország egész éves költségvetése (nem túlzás), ő mégis beburkolózott ebbe a homályba. Azok a szurkolók, akik akkor leköpték, ma bűntudattal élnek, hogy ők is szerepet játszottak ennek az egésznek az elfajulásában.

Steve Bartman esete egy egész misét töltött ki. Igen, a bűnbakról szóló szertartás témája volt Bartman. A bűnbak kérdése egészen az ókorig nyúlik vissza, Leviticus könyvéig, ahol leírja, mi történt minden évben az engesztelés napján. Minden évben választottak egy kecskét, akit a pap bevezetett a templomba, imádkozott felette és rátette a fejére a kezeit, így az emberek bűnei átszálltak az állatra. Ezután a kecskét kivezették a városból, miközben az emberek gyűlölködtek, szidták és rádobálták a „vétkeiket”. Miután kivezették a városból, bezárták, hogy az állat soha ne térhessen vissza.

Milyen ironikus, hogy Billy Sianist egy kecske (angolul: goat) miatt tiltották ki, aztán 58 évvel később Steve Bartmant bűnbakként vezették ki (angolul: scapegoat).  

Amikor először hallottam a történetről, megdöbbentem, hogy egyetlen rossz időzítés, egyetlen rossz hiba mennyire meg tud határozni egy emberi életet. Mondanom sem kell, hogy a Cubs azóta sem jutott a World Series közelébe, és egyelőre nem is nagyon fog. Kíváncsi vagyok, hogy Bartman egyáltalán meg fog-e valaha szólalni az esettel kapcsolatban. Engem nagyon megrázott, főleg az esetről készült dokumentumfilm, amit Catching Hell cím alatt meg is lehet találni.