¡Adiós Külker, Hola España!

 - beszámoló Erasmus részképzésről - 

Tengerpart, napsütés, fiesták és siesták – és mindez szinte ingyen. Az éjszakai - meg persze sokszor nappali - szórakozás részét most mindenkinek a fantáziájára bízzuk és a szakmai, illetve tanulmányi oldaláról közelítenénk meg a témát. Tudom, hogy megdöbbentő, de igen, ilyen is van.

Persze az Erasmusról elsősorban mindenkinek a forró éjszakák és az új, nemzetközi barátságok jutnak eszébe. Oké, ezek valóban nagy százalékát töltik ki ennek az időszaknak, de a teljes képhez hozzátartozik az egyetem is. Merthogy mégiscsak a tanulmányainkhoz köthető az egész program… Szóval, hogy is néz ez ki a valóságban? Heti átlagosan 25 óra az egyetemen, rendszeres beadandók és esettanulmányok, kiselőadások és vizsgák. Az is csak legenda, hogy „Erasmuson vagy, úgyis átengednek a tanárok.” De hogy ne ijesszek el senkit… Alapvetően jellemző a spanyolokra, hogy barátságosak és nyitottak, ez a tanárokra is igaz volt, segítettek, amikor kértük. A mi esetünkben – és valószínűleg ez általános igazság – sok lehetőség közül választhattunk a tárgyfelvételnél. Persze arra is kellett figyelni, hogy ne ütközzenek egymással az időpontok, de megtalálhattuk azokat a tárgyakat, amik a legjobban érdekelnek, vagy leginkább illenek az itthoni tanulmányainkhoz. Sajnos ezeket nehéz a küldő egyetemnél elfogadtatni, de egy próbát mindenképp megér. Ha nem jön össze, akkor sem vesztesz sokat, mert az ott megszerzett tudást nem veheti el tőled senki. Az egyik legjobb dolog a külföldön tanulásban, hogy teljesen másfajta oktatási rendszert ismerhetsz meg. Máshogy tanítanak, ami téged is másfajta gondolkodásra késztet. Ez szintén egy olyan dolog, ami téged erősít és amit tovább viszel magaddal az Erasmus után is. Ugyancsak nagy pozitívum az egyetemi campus. Szinte egy külön városrész pálmafákkal és hatalmas zöld területekkel, ahol megtalálható minden a kávézóktól, éttermektől kezdve a könyvtárokon keresztül a létező összes típusú sportpályáig. Ide még reggel 8:30-ra is szívesen mész be.  

   

Összességében tehát meg kellett dolgozni a kreditekért, de cserébe többnyire tényleg hasznos tudásra tettünk szert, méghozzá idegen nyelveken (a mi esetünkben spanyolul és angolul). Mindenképp megérte a fáradalmakat, arról nem is beszélve, hogy legtöbbször csoportmunka volt, ami a legelejétől kezdve nagyban segítette az az idegen környezetbe való integrációt.

 

Mocskos pénzügyek 

Ha már elnyerted az Erasmus pályázatot, több lehetőséged is van. Számunkra a Campus Mundi ösztöndíj bizonyult a legjobbnak. Ezzel kis híján kétszer annyi pénzügyi támogatást kaptunk, mint legtöbb külföldi (vagy akár magyar) szaktársunk. Azzal kezdtük, hogy az egész félév szinte ingyen volt… És ez nem költői túlzás. Persze ez emberfüggő, hiszen el lehetett volna költeni az egész ösztöndíjat akár már az első hónapban, de ha tudatosan bánsz a pénzeddel, akkor ki lehet hozni egy nulla körüli egyenleget a végére. Mindennek az árnyoldala rengeteg papírmunka és plusz 5 teljesítendő kredit. Megérte? De még mennyire!

Mi mindent megadnánk, hogy újrakezdhessük vagy visszamehessünk még egyszer (vagy inkább még sokszor)... Te mire vársz még? 

Írta: Gábos Adrienn és Ökrös Kinga