Oh, gyarló ember, soha nem okulsz hibáidból, pedig elvileg „Az okos ember más hibájából tanul, a buta a sajátjából sem.”, igaz? Egész kellemes lehetne, ha mindennapi döntéseink egy szólás egyszerűségével érnének fel.

Természetesen, ha másról van szó, akkor mi magunk vagyunk Alfa és Omega, a Dalai Láma, illetve az összes létező gondolkodó, aki csak az ember eszébe tud jutni. Sajnos, ha magunkat vesszük górcső alá, már sokkal kevésbé objektív a helyzet. Bár sokszor nem látjuk be, de gyakran előfordul, hogy szerény személyünket egy nagy gondolkodóval sem lehet összehasonlítani; van, hogy viselkedésünk még csak nyomokban sem mutat megfontoltságot, vagy kritikus szemléletmódot. Nem azért, mert ne sejtenénk előre, hogy mi lesz döntéseink következménye, vagy esetleg barátaink ne mondanák el százezezerszer egy-egy ballépésnek tűnő tettünk előtt, hogy - Ne csináld! Emlékezz, mi volt legutóbb!

Erről szó sincs! Döntéseink tömkelegének körforgásában a mi kis agyunk olyan nagy kamubajnokká vált, hogy elhiteti velünk, ezúttal más lesz...

Fájó fejjel

Minden meggondolatlanságunk során fájó fejjel vagy egyéb sajgó testrészekkel gazdagodunk. Mind jól ismerjük azokat a másnapokat, amikor tennünk kéne a dolgunkat, de az előző éjjeli elcsábulás kábulatában nem vagyunk képesek a legegyszerűbb cselekvésekre sem, így pedig mindent elrontunk. Egy másik véglet szerint agyunk reflexszerűen meg is akadályozhatja, hogy valami általa fölöslegesnek és banálisnak gondolt szituációba zuhanjunk, melynek feltételezhetően törés lesz a vége. Ugyanis agyunk szürkeállománya képes elhitetni velünk, hogy ha szemünk meglát egy centi vizet a medence alján, egy triplaszaltó után mi sértetlenül, sőt még jól is jövünk ki az előttünk álló kapcsolat kacsaúsztatójából.

Soha ne hagyjon el a remény… vagy inkább mégis?

Feladni sosem tanácsos, főleg nem fontos dolgokat, mert ha így teszünk, könnyen kicsúszhat minden az ujjaink közül. De mi a helyzet azokkal a dolgokkal, amik nem feltétlenül csak pozitívak lehetnek ránk nézve? Végtelennek tűnő álmatlan éjszakákat okozó tettek, kapcsolatok, akár szerettek. Sokszor az ember képtelen elengedni az őt foglalkoztató gondolatokat, érzelmeket. Ezt a képtelenséget pedig nem más okozza, mint a szürkeállományunkba olykor kegyetlenül visszatérő érzés; a remény. A remény, mely érzéseink egyik legkeményebben felszerelt katonájaként 20 az 1-hez arányban könnyű szerrel hagyja térden könyörögni a józanész bölcseleteit. Addig harcol bármi ésszerűség nélkül, amíg az összes létező híd fel nem égett mögötte, és még akkor sem szűnik meg, ha az ember már harmadjára cserél a héten ágyneműt, mert az este jobban hasonlított egy vízilabdameccsre, mint egy kellemes alvásra.

Megvilágosodás!?

Ha valaki eljutott már a reménnyel kapcsolatos megvilágosodás szintjére, és lesz hozzá szerencsém, akkor biztos, hogy ez a cikk egy csatolt interjúval fog gazdagodni, de ez még várat magára. Addig is talán annyit tudunk tenni, hogy könnyítünk a lelkünkön, ha tudunk, és nem engedjük, hogy érzelmeink salakanyagai miatt izzadt lepedőn ébredjünk. Ha nagyon egyszerűek szeretnénk lenni: „Carpe diem!”. Szabaduljunk meg reményeinktől, ne dédelgessük tovább őket. Ja és persze ha barátaink azt mondják egy következő elhatározásunk alkalmával, hogy ennél nagyobb baromságot nem hallottak még tőlünk, próbáljunk meg hallgatni rájuk, mert lehet, hogy ők jobban tudják, mi kell nekünk.

Írta: Braun Dániel

Igen, tudom-tudom, a csapból is a környezetvédelem folyik már, és van, akit aggaszt, van, akit hidegen hagy. Illetve akadnak olyan emberek is, akik úgy vélekednek az egészről, hogy ők fáznak télen. Kit érdekel a globális felmelegedés, a környezetszennyezés, hogy megfulladunk a műanyag üvegektől, zacskóktól?

Azonban, elkeserítőnek tartom, hogy nem foglalkozunk eleget a témával, és a mi országunkban nem fordítunk kellő figyelmet arra, hogy ne legyen hatalmas az ökológiai lábnyomunk. Nem tanítják ezt az iskolában, a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy mi szelektív hulladék, és mi nem. Viszont az olasz iskolákban évente 33 órában szerepel majd a klímaváltozás a 2020-as tanévtől, de a legtöbb országban még csak most fogadják el, hogy ez egy valós probléma.

Nap mint nap szembe jönnek instagramon, facebookon olyan tartalmak, amelyek felhívják a figyelmet a környezetünk védelmére. De azon kívül, hogy „szegény teknősök” mást nem hallottam még. Nem látom azt, a korosztályunknál, sem a szüleimnél, nagyszüleimnél, hogy komolyan vennék ezt a dolgot. Tudjuk, hogy létezik, de könnyebb becsuknunk a szemünket, és nem foglalkozni vele, mint szembe nézni az igazsággal, hogy igenis mi tehetünk arról, hogy a Földünk haldoklik. És nem, nincs B bolygónk, nincsen még egy életünk, sem esélyünk. Viszont ennek ellenére, sem fogjuk vissza magunkat, hiszen az emberiség egy fogyasztói társadalom. Erre épül ma már minden. Minden elromlik vagy meghibásodik 2 éven belül, majd veszünk másikat, a régi meg szemét lesz. Azonban a sok pazarlást és nemtörődömséget a Földünk megérzi.

Itt egy-két elkeserítő tény a közelmúltból

• Egy kutatás szerint a császárpingvinek is a kihalás szélére sodródhatnak az évszázad végére, ez pedig mind annak köszönhető, hogy az Antarktisz jege rohamos gyorsasággal olvad
• Velencében árvíz van
• Amazonas mentén az esőerdő, illetve Ausztrália is folyamatosan lángokban áll, emiatt körülbelül 500 millió állat veszhetett oda a bozóttűzekben és több veszélyeztetett állatfaj ki is halhat
• Hawaiinál hétszer annyi a műanyag, mint a hal, és ezek az élőlények szervezetébe kerülnek
• Azonban nem csak, a vizekben megtalálható szemét jelenti az egyetlen veszélyt a vízivilágra. Rendkívül gyorsan fogy az oxigén az óceánokból a felmelegedés miatt. Szaporodnak a „halálzónák”, ahol a legtöbb élőlény nem tud megélni.

• Az általános természeti katasztrófák száma megnégyszereződött a klímaváltozás miatt
• Egyre többen halnak meg a légszennyezés következtében légúti betegségekben

Ez a pár dolog is elég szörnyű, de ez nem minden. Ha nem változtat az emberiség a hozzáállásán, akkor ez csak rosszabb lesz. A legtöbben, úgy gondolkoznak, hogy nem múlik rajta semmi, de ha mindenki eggyel kevesebb műanyag üveget venne meg, akkor már 7 milliárddal kevesebb palack lenne.

Írta: Mecséri Kata