Kanyar goes to Legokiállítás
November 22-én kinyitotta kapuit a Lego Kockajáték Kiállítás a Mammutban. Ezen alkalomból néhányan a szerkesztőségből arra adtuk a fejünket, hogy meglátogatjuk, körbenézünk, fotózunk, és ami a legfontosabb, legózunk. Egyhetes szervezkedés után sikerült összeszedni a brigádot, mindent becsomagoltunk és elindultunk Legoföldre!
Írta: SteinKrisz
DE ELŐBB!
Tegye mindenki a szívére a kezét és mondja azt, hogy nem szeret legózni! Ugye, hogy nem tudunk nem jó szívvel gondolni ezekre a kis kockákra, amik meghatározták sokunk gyerekkorát. Jó, lehet hogy néha szentségeltünk, mert véletlenül éjszaka ráléptünk, mikor csak a mosdóba akartunk csendben kiosonni, de belül mindannyian imádjuk a legót. A kreativitása szárnyal az embernek, amikor a kis téglatestek a kezébe kerülnek, mindig jobbat és jobbat akar építeni. Emlékszem, én mindig a bátyámmal legóztam, ami számomra felért egy versennyel. Mindig jobb épületeket, űrhajókat, kocsikat akartam csinálni, mint amik az ő kezei közül jöttek ki, állandóan ez hajtott. Már nem tudom, hogy sikerült-e túlszárnyalnom a kreációkat, de abban biztos vagyok, hogy gyermekéveim sokáig csak a legozásról szóltak.
Közben megérkeztünk a kiállításra, a szervezők kedvesen fogadnak minket, elmondtak mindent, amit a kiállításról tudnunk kell. Idén egy egyedülálló dologgal rukkolt elő a Kockajáték, hiszen egy külön termet tartottak fent vendégkiállítóknak. Ez azt jelenti, hogy bárki szabadon közkinccsé tehette az otthon összerakott építményét, természetesen a szükséges előzetes egyeztetés után. Megmutattak nekünk egy terepasztalt, amin a Nyugati pályaudvar pontos mását csodálhatjuk meg, majd elmondták, hogy néhány meglepetés figurát elrejtettek nem odaillő helyekre. Így találtuk meg Yoda mestert egy indokolatlan téli tájon. Egy hatalmas asztalon megláttuk a kiállítás egyik legnagyobb építményét, ezen egy város életét mutatja be a sok kocka. Épületek és szalonok hada, három panelház, alattuk egy kék Ikarus várja a megállóban a felszálló utasokat. Eközben az autók az úton állnak és egy tehervonat kerüli meg az épületeket újra meg újra. Szerencsére az utolsó vagonra fel tudtunk dobni egy Kanyar matricát, amely elvileg a kiállítás végéig fog a piros kockákon pompázni.
Átnéztünk más asztalokra is. A legtöbb kiállítási darab a Star Wars egy-egy jelenetét és bolygóját eleveníti fel, így találhatjuk magunkat egyik pillanatban a Tatuinon, aztán rögtön a Hoth bolygón vagyunk a Lépegetők között. De ha ez nem lenne elég, részt vehetünk a Baljós Árnyakban lezajlott csatában, ahol a gungan faj szállt harcba a droidokkal.
Átértünk a vendégkiállítói terembe, ahol olyan építményeket találunk, amik ámulatba ejtőek, de ugyanakkor szomorúak is vagyunk, mert mi sosem fogunk ilyen nagyszerűeket építeni (megpróbáltuk, de erről később). A kiállítók átlagéletkora körülbelül a hat évet üti meg, ezt szájtátva konstatáltuk. Hihetetlenek ezek a darabok, és itt jön elő a Lego funkciója, hogy olyan kreativitást tud előhozni az emberből, amit nem nagyon kapunk meg mástól. Ezért van, hogy a felnőttek is legoznak (sőt, egyes statisztikák szerint több a nagykorú Lego őrült, mint a gyermek), mert emberi mivoltunkból adódóan mindannyian alkotni akarunk. A szervezők közben azt mesélik, hogy az első nap annyira sikeres volt, hogy messze több Legót adtak el, mint amennyivel kalkuláltak.
Mi is éreztük, hogy muszáj építenünk, így átmentünk a szabad kirakós részre, ahol kicsit furán hatott, hogy a kisgyerekek közé beszabadul öt húszas éveiben járó fiatal. De ez nem zavart minket, szabadon eresztettük a fantáziánkat és alkottunk. Megépítettük egy magas tornyot, meg a Kanyar feliratot. Miután kijátszottuk magunkat, úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk meg az utókornak a munkákat, így engedélyt adtunk egy fiúnak, hogy lerombolja.
Mindent összegezve, egy remek délutánt töltöttunk el a kiállításon, pazar építményekkel és megannyi élménnyel karöltve. Ha tehetitek, Ti is látogassatok el, mert nagyon jól ki tud szakítani a hétköznapokból és kicsit visszarepít a szép gyerekkorba!
