Biztonságban vagyok?

img_0006.jpeg

Idén februárban lett diákszervünk 25 éves. E nemes esemény alkalmából egy állófogadással egybekötött bulit tartottunk, melyet az Proved Zrt. biztosított. A cég vezérigazgatójával, Galó Zsolttal volt szerencsénk beszélgetni:

Hogyan kezdődött Önnél ez az egész?

A Rendszerváltással. Egészen 1992-ig autókkal foglalkoztam. Volt egy saját műhelyem, ahol javítottam és vizsgáztattam őket. Viszont, amikor megjelentek itthon is a nyugati autók, eléggé lecsökkentek a munkalehetőségek, így biztonsági őrként kezdtem el dolgozni. Ott hamar csoportvezető lettem, majd két év után egy kollégámmal megalapítottuk a saját vállalkozásunkat, a Ghost Busters Vagyonvédelmi Kft-t, ahol egészen 1998-ig ügyvezető és tulajdonostárs voltam.

Mi történt ezután?

1998-ban átkerültem a Dunasecurity Kft-hez, ahol kirendeltségvezetőként dolgoztam. Dr. Niklós Andrással, társaságunk tulajdonosával, 21 éve dolgozom együtt.Az évek alatt folyamatosan léptem feljebb a ranglétrán. Eljutottam egészen a Project Maneger pozícióig, három éve pedig a cég vezérigazgatói tisztjét töltöm be. Közben a Rendőrtiszti Főiskolán, ami mára már Közszolgálati egyetem lett, diplomát szereztem, illetve három éve elkezdtem jogi tanulmányaimat is a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

Mesélne picit a cégről magáról, miben jobbak, mint más hasonló cégek?

Nagykanizsától Kisvárdáig, rengeteg helyen jelen vagyunk. Főleg irodaházakat és telephelyeket biztosítunk, de ha img_0005.JPGúgy adódik rendezvényeket is. Hogy miben vagyunk jobbak? Vannak természetesen alacsony áron dolgozó cégek, nekünk velük ellentétben egy magas összegű szolgáltatói felelősségbiztosításunk, illetve működésünk minden folyamata le van szabályozva. 24 órás ügyelettel dolgozunk. Mindig van egy ügyeletes szolgálatvezetőnk, hogyha bármi adódna, mindig biztosítva legyen az utánpótlás.Mivel a Vodafone az egyik legfőbb partnerünk, minden helyszínen, biztosít mobil telefon. Éppen egy olyan app kidolgozásán munkálkodunk, amely még egyszerűbbé, és gyorsabbá teszi majd a munkafolyamatokat.

Említette a rendezvények biztosítását. Hogyan zajlik egy ilyen esemény?

A West-Balkán szórakozóhelyen történt tragédia miatt, igencsak megszigorították a biztonsági intézkedéseket a zenés, táncos rendezvényeken. Pontosan meghatározták a biztonsági szolgálat létszámát, azaz, hogy hány főre hány biztonsági személy kell, hogy vigyázzon. Minden esetben jelen kell lenni egy vezető személynek, aki koordinálja őket. A beléptetést is megszigorították, a motozáson kívül adott esetben még fémdetektort is használhatunk. Mindig készülnünk kell egy kiürítési tervvel, ha bármi probléma adódna, akkor is zökkenőmentesen tudjuk biztonságos helyre juttatni az embereket, a lehető legrövidebb időn belül. Éppen ezért a rendezvény előtt mindig feltérképezzük a helyszínt, és ha valami gátolná a vészkijáratok útját, rögtön intézkedünk. A megrendelővel minden esetben egyeztetünk, hogy mik is az elvárásai, miket engednek. Pl.: Lehet-e alkoholt behozni, milyen esetben nem engedhetünk be valakit stb. Természetesen mindezek mellett a jogszabályban lévő törvényeket is betartjuk.

Sok rossz tapasztalatot hallani biztonsági őrökről. Nehéz jó munkaerőt toborozni? Hogyan szűritek ki a jó embereket?

Az első és legfontosabb dolog az, hogy az illető rendelkezzen vagyonőri igazolvánnyal. Ez az okirat jár minden rendőrségi, illetve katonai végzettséghez, de megszerezhető OKJ-s képzés által is. Ezek után a rendőrség utána néz az illetőnek, hiszen fontos a büntetlen előélet is. További feltétel az, hogy 5 évente ezt a vagyonőri igazolványt meg kell újítani egy továbbképzés keretei között. Illetve, ha egy másik cégtől jön át hozzánk valaki, mindig utánakérdezünk, hogy milyen munkaerő volt és milyen körülmények miatt hagyta el őket.

Miért lehet az, hogy a „buli negyedben/negyedekben” mindig erőszakosabbak/impulzusabbak a biztonsági őrök? Tisztelet a kivételnek!

A probléma a szakmaiság hiánya. Nagyon sok szórakozóhely kvázi az utcáról bérel fel embereket, akiknek nincs semmilyen szakmai igazolványa. Rengeteg esetben utána sem néznek az illetőnek. A fő szempont az, hogy minél több tesztoszteronnal rendelkezzenek, azaz minél nagyobb darabok legyenek, az IQ-juk pedig legyen minél alacsonyabb. Erre azért van szükség, hogy könnyebben lehessen nekik parancsolgatni. Ők azok, akik előbb ütnek aztán kérdeznek. Nagyobb rendezvényeken már jelen vannak vagyonvédelmi cégek, de kisebb szórakozóhelyeken nem ez az általános.

 Ön szerint hogyan lehetne ezen változtatni?

Egy kicsit magasabb szintű rendőri jelenlét biztosan segítene a dolgon, illetve a helyek jobban utána járhatnának kit is alkalmaznak, még ha adott esetben többet is kéne érte fizetniük. Egy pszichológiai teszt sem ártana, hiszen nem mindegy milyen reakciót vált ki egy emberből a 23. részeg fiatal.

 Nagyon szépen köszön jük az interjút!

Írta: Braun Dániel