Semmit sem tudsz az Oscar-díjról, ha ez a 10 dolog ismeretlen számodra


dsc_5292-2.jpg

Kevesen tudják, mi is pontosan az Oscar-díj, hogy honnan ered a neve, avagy milyen érdekességek fűződnek hozzá. Igen-igen, a Saul fia mellett Leo is megkapta az aranyszobrocskát, amely már magában is egy érdekesség, de nézzünk most pár fun factet a díjról, melyekről talán még Te sem hallottál!


Írta: Kazár Zalán

 

1. Honnan ered az Oscar elnevezés?
A mai napig rejtély. A szobrocska eredeti neve Academy Award of Merit volt, a ’30-as évek elejétől azonban Oscarként emlegetjük. Többfajta teória is létezik: az egyik, hogy Bette Davis filmcsillag nevezte el, mert emlékeztette őt a volt férjére. Egy másik mendemonda szerint Margareth Herrick, a szervezet titkárnője pillantotta meg a díjban nagybácsikája arcképét. Nem tudni pontosan, de egy biztos, a díj neve világszerte örökre Oscar marad.


leo_gif.gif

 

2. Mekkora és milyen nehéz a szobor?
A nagy eufória közepette nem látszik a győzteseken az erőlködés, azonban nem egészen pehelysúlyokról beszélünk: a díj 4,2 kilogramm, emellett 34 centiméter hosszú és 13 centiméter széles. Ha a zuhany alatt gyakoroljuk az átvételi beszédet, érdemes lecserélni a samponos flakont egy súlyzóra az élethűbb hatás elérésének érdekében.

zuhany_gif.gif

 

3. Ki nyerte a legtöbb Oscar-díjat?
Walt Disney nem kevesebb, mint 22 aranyszobrot nyert élete során. A rajzfilmek királya a ’30-as évektől a ’70-es évekig 2-3 évente győztesnek mondhatta magát valamilyen kategóriában, legtöbbször a rövidfilmek között.

miki_1.gif

 

4. Ki csúszott le a legtöbbször a díjról a jelölést követően?
Gondolom, hogy kórusban vágnátok rá: Leo! Közel sem így van azonban, hiszen a Titanic szöszije hatszor, míg Meryl Streep tizenkilenc alkalommal kapott jelölést. Az azért vigasztalhatja, hogy ebből háromszor el is hódította a díjat.


meryl_gif.gif

 

5. Milyen magyar produktum nyert már Oscar-díjat?
Bizony, idén a Saul fia a legjobb idegen nyelvű alkotás díját nyerte el. Több, mint harminc évet várhattunk a magyar sikerre, hiszen 1982-ben Szabó István Mephisto című filmje győzött. Ezt megelőzően 1981-ben a Légy című rövidfilmért, előtte pedig fényképezésért, látványtervekért kapták az elismerést honfitársaink. 1942-ben a Casablanca rendezéséért Kertész Mihály kapott szobrocskát, 1937-ben pedig Herczeg Mihály forgatókönyve diadalmaskodott.

6. Leghosszabb és legrövidebb beszéd?
Az átvétel után nagyot lehet aratni egy jól megírt, kreatív beszéddel. Greer Garson színésznőé a leghosszabb átvételi beszéd: több, mint öt percig köszönte meg az elismerést. Ezzel szemben a Reszkessetek betörők Joe Pesci-je (természetesen nem azért a filmért) egészen pontosan hat szóban össze tudta foglalni mondandóját: „It’s my privilege, thank you!

pesci_gif_1.gif

 

7. A Star Wars és az Oscar-díj?
Bizony, drága Csillagok Háborúja rajongótársaim, büszkén mondhatjuk, hogy jó pár díjat bezsebelt kedvenc űreposzunk. Az 1977-es Új remény hatot, az 1982-es Birodalom visszavág egy aranyszobrocskát zsebelt be. A többi rész is kapott jelöléseket, a legtöbbet, négyet az 1983-as Jedi visszaté

han_gif_1.GIF

 

8. Legfiatalabb győztes?
„Milyen volt a napod, kislányom? Semmi különös, csak nyertem egy Oscart.” Mindössze tíz esztendős volt 1973-ban, a Papírhold megjelenésekor Tatum O’Neal, amelyért a legjobb mellékszereplő díjat kapta, ezzel a legfiatalabb győztes a díj történetében. tatum_gif.gif

 

9. Posztumusz Oscar?
A 2008-as Sötét lovag forgatása után tragikusan elhunyt a szenzációs Jokert alakító Heath Ledger. Jelölése után sokáig találgatták, vajon mi lesz, ha megnyeri. Ez végül be is következett, megható körülmények között, miközben a családja vette át a díjat. Érdemes megtekinteni a videót.

10. Aranymálna után Oscar-díj?
Több olyan színész is van, akik elnyerték a legrosszabb alkotásokért adott Aranymálna-díjat és az Oscart is. Sandra Bullock színésznővel történt az a furcsa eset, hogy az ’Ő a megoldás’ című romantikus vígjátékért megkapta az Aranymálnát, illetve másnap ’A szív bajnokaiért’ a legjobb főszereplőnek járó aranyszobrocskát zsebelte be. A különleges öniróniával rendelkező színésznő megjelent az Aranymálna-díjátadáson is és átvette a díját, amely nem épp egy megszokott jelenség.

sandra_gif.gif