Karácsony kritika

dsc_9663.jpg

Avagy: ha ez szeretet, akkor inkább gyűlölj

 

 

 

 

 

Írta: Ronny

    Mindeközben egy párhuzamos univerzumban a fenyőfa család boldogan állja körül december 24-én a piacról hazahordott embertetemet. Fenyő apuka megmetszi úgy a holttest lábát, hogy beleférjen a talpba, a csemeték pedig aggatják rá a szaloncukrot és a díszeket. Szépen áll a megmeredt hulla és a tűzre tett narancshéj mellett dögszag járja át a szobát, ez a karácsony illata!

   Visszatérve saját dimenziónkba, főhősünk éppen egy vidéki boltba toppan be. Október közepén a vénasszonyok nyarának utolsó rúgásait kiélvezve lazán, ingben. A bolt természetesen a modern marketing elvei szerint van strukturálva, így az elején a kevésbé hasznos, míg a végén a fontos dolgokat találod meg benne. Így talál rá a halottak napjára bekészített mécsesekre, ami emlékezteti a közelgő eseményre, majd továbbhaladva nem más fogadja, mint kilós szaloncukor és a legpocsékabb kakaóbevonóból összesajtolt Mikulás. Pánikszerűen az órája után kezd kaparászni, elfehéredik, homlokán verejték csordul, torkában gombóc keletkezik. Igazi időutazásnak érezte, pedig csak egy polcsorral arrébb kötött ki.

6a00d834530c9c69e2017d3d0a39c6970c.jpg

Műelemzés: Mi lehetett a baj? Mi történt vele? A biológia ad erre választ: az agykéreg hosszú távú memóriájából, az agy entorhinalis féltekéjéből előtörtek az emlékek. Pont, mint egy hashtag, amire ha rákattintasz, előhív mindent, ami a témával kapcsolatos: a boldog gyerekkor, amikor minden reggel egy élmény volt az ébredés, mert egyel kevesebb ablak maradt zárva az adventi naptáron. A ropogó hó a csizma alatt, a sok mandarin, a különösen jó mesék, a Jézuskának írt levél, az illatok, az ízek, a boldogság. Ezzel szemben ott találta magát a rideg valóságban, hogy még nem hogy hideg nem volt, de a nyarat sem tudta igazán elengedni, elköszönni tőle és átadni magát az ősznek, hát még az adventnek. Ez ugyanis a várakozás ideje, de épp ezért kell csínján bánni vele, mert ha nem jön el idejében a pillanat, akkor elengedjük. Több, mint két hónapot várni pedig sok. Ha történetesen mintafogyasztó lenne, akkor bevásárolna a Mikulásból és úgy kellene hazasietnie, hogy ne olvadjon el út közben. Érezzük, hogy talán ez távol áll az ideálistól.

toy-pile_01.jpg

Hol lehet a karácsony? Nos, a karácsony félénk állatka! Könnyű elijeszteni és nehezen lehet visszacsalni. Megrémül, amikor azt látja, hogy az emberek inkább sorban állnak a boltokban, egymás torkán átgázolva próbálnak minél többet hazavinni a fogyasztói társadalom zászlóshajóiból, természetesen erőn felül, 17,87%-os THM-mel. Persze a vásárlási mámor és a birtoklási vágy annyira megrészegíti az embereket, hogy az sem zavarja őket, hogy hosszabb ideig tart a havi törlesztés, mint a portéka tervezett élettartama. De az is lehet, hogy csak az idő tehet az egészről… Valaki emlékszik még mikor volt utoljára fehér karácsony? Pedig az is kell. Mindig sajnáltam azokat az embereket, akik olyan helyen éltek, ahol télen nem esik hó és lám, nem költöztem el, mégis olyanná váltam. Nem lenne picit személyesebb, picit meghittebb újra minden, ha mondjuk november utolsó hetében indulna a karácsonyi felkészülés?

   Olyan ez, mint a pácolt hús, amit hagyni kell állni sütés előtt, hogy összeérjenek a fűszerek, de ha túl sokáig áll benne, akkor bizony megromlik. Mivel évente egyszer esedékes, ezért kár veszni hagyni! A leghatékonyabb módon pedig úgy tudjuk visszacsalogatni, ha kizárjuk a zavaró tényezőket! Például: nem állunk be utolsó nap a sorba, hanem felkészülünk! Időt és energiát szánunk szeretteinkre, akiket megajándékozunk és a meglepetésünk mögött törődés van, nem banki tranzakciók tömkelege.